16 Eylül 2012 Pazar


Koszorúzással, ágyúszóval, a versenyzők ünnepélyes fogadalomtételével nyitottak meg az ötödik Nemzeti Vágtát. Balog Zoltán elmondta: a kormány célja a mindennapos iskolai sportba is integrálni a lovaglást, míg Lezsák Sándor kijelentette: a lovaskultúra nagy nemzeti reneszánszát éljük.


Koszorúzással, ágyúszóval, a versenyzők ünnepélyes fogadalomtételével megnyitották a 2012-es, immár ötödik Nemzeti Vágtát szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén. A rendezvényhez kapcsolódva több mint 70 település polgármestere és a kormány képviselői a lovaskultúra presztízsének visszaállításáról folytattak eszmecserét.
Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta: sok-sok közösség vágya, kitartó munkája és küzdelme kellett ahhoz, hogy megvalósuljon Magyarország népszerű lovasrendezvénye, a Nemzeti Vágta. Azt mondta: a Nemzeti Vágta segítségével „életre kelthetjük és használatba vehetjük hagyományainkat, hogy azok a régiek bölcsességéből és tradícióiból táplálkozva hozzáadjanak valamit jelenünkhöz”.
Székely Tibor, a vágta főkapitánya szerint az elmúlt öt évben a vágta elérte, hogy Magyarország több száz településén újra ügy legyen a lovaglás és a lovassport. Ez alatt az idő alatt összesen 15 új lovaspálya épült a vidéki előfutamoknak köszönhetően, a huszár név pedig „visszanyerte régi fényét”, és ismét bekerült a magyar köztudatba.

Az ünnepi beszédeket követően a magyar hagyományőrző huszárok közreműködésével felvonultatták Magyarország történelmi zászlósorát, köztük hét tipikus lovassági zászlóval. A versenyzők bevonulását és ünnepélyes fogadalomtételét követően a kishuszár vágta előfutamaival kezdetét vette az ötödik Nemzeti Vágta.
A versenyző 72 település polgármestereivel és a kormány meghívott képviselőinek részvételével reggel megtartották a polgármesterek reggelijét is, amelyen a lovaskultúra presztízsének visszaállításáról, a lovaglás támogatásáról és a lovassport jelentőségéről is szó esett. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntő beszédében elmondta, hogy a kormánynak meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyekkel támogatja az ország értékeit, a kreatív magyar elmének pedig arról kell gondoskodnia, hogy a kultúrába„beleforgatható üzletet” teremtsen.
A miniszter kifejtette: az európai uniós források 11 milliárd forintos keretet biztosítanak az oktatási intézmények fejlesztésére. Ebből az összegből pedig lehetőség van a lósporttal kapcsolatos létesítmények infrastruktúrájának fejlesztésére is. „Célunk, hogy a mindennapos iskolai sportba is integrálni tudjuk a lovaglást, ebben pedig a polgármesterek és az önkormányzatok is komoly segítséget tudnak nyújtani” – mondta. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint „a lovaskultúra nagy nemzeti reneszánszát éljük”, amely nagyban köszönhető az ötéves Nemzeti Vágtának is.
Már első óráiban rengeteg látogatót vonz a fővárosi Hősök terére az ötödik évfordulóját ünneplő, már hagyományosnak számító lovasrendezvény, a Nemzeti Vágta. A ragyogó napsütésben nemcsak a lelátók, de az Országkonyha és a Vágta korzó területe is megtelt érdeklődőkkel.

PROGRAMOK


PROGRAMOK


ORSZÁGKONYHA
2012. SZEPTEMBER 13-16
.
2012. szeptember 13. (csütörtök)12:00 - 20:00
2012. szeptember 14. (péntek)10:00 - 20:00
2012. szeptember 15. (szombat)10:00 - 20:00
2012. szeptember 16. (vasárnap)10:00 - 19:00

KONCERTEK
Az Országkonyha népzenei színpadán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének növendékei lépnek fel.
2012. szeptember 15. (szombat)12:00 - 18:00
2012. szeptember 16. (vasárnap)12:00 - 16:00
 
VÁGTA KORZÓ
2012. SZEPTEMBER 14-16.
2012. szeptember 14. (péntek)14:00 - 20:00
2012. szeptember 15. (szombat)10:00 - 20:00
2012. szeptember 16. (vasárnap)10:00 - 19:00
HŐSÖK TERE
2012. SZEPTEMBER 15-16.
szombat(szeptember 15.) 
10:30 - 11:45Versenyzők pályabelovaglása
11:45 - 12:00Koszorúzási ünnepség a Magyar Hősök Emlékkövénél
12:00 - 12:30A Nemzeti Vágta ünnepélyes megnyitója és a versenyzők fogadalomtétele
12:45 - 13:15Magyar Posta Kishuszár Vágta – előfutamok
13:30 - 17:15Nemzeti Vágta – előfutamok
13:30 - 14:151., 2., 3. előfutam
14:30 - 15:154., 5., 6. előfutam
15:15 - 15:30Fogatvágta Sztárfutam I.
15:30 - 17:15Nemzeti Vágta – előfutamok
15:30 - 16:157., 8., 9. előfutam
16:30 - 17:1510., 11., 12. előfutam
17:30 - 17:45MVM Partner Fogatvágta - I. előfutam
17:45 - 18:30Díjugratás – Szent István pezsgő korlátugrató verseny
18:30 - 18:45MVM Partner Fogatvágta - II. előfutam
Kapunyitás:
12:30-12:45; 13:15-13:30; 14:15-14:30; 15:15-15:30; 16:15-16:30; 17:15-17:30


vasárnap(szeptember 16.)
10:00 - 10:30Szentkirályi Ásványvíz Zágonyi Emlékfutam - előfutamok
10:30 - 10:45Lovas Parasport bemutató és sorverseny
11:00 - 12:45Nemzeti Vágta – Középfutamok (1., 2., …5. középfutam)
11:00 - 11:451., 2., 3. középfutam
12:00 - 12:454., 5., középfutam
12:45 - 13:00Fogatvágta Sztárfutam II.
13:00 - 13:15Szentkirályi Ásványvíz Zágonyi Emlékfutam - döntő
13:20 - 13:35Huszár hadi bemutató
13:45 - 14:00Lovasbemutató
14:10 - 15:10Díjugratás – Invitel Távközlési Zrt. magasugró verseny
15:10 - 15:20Dámalovas bemutató
15:20 - 15:35Bajnokok Jótékonysági Sztárfutama
15:45 - 16:00Huszár hadi bemutató
16:10 - 16:25Bábolnai ménes bemutató
16:35 - 16:45MVM Paksi Atomerőmű Kocsitoló verseny
16:45 - 17:00Nemzeti Vágta döntő futamainak megnyitója
17:10 - 17:25Magyar Posta Kishuszár Vágta - döntő
17:35 - 17:50MVM Partner Fogatvágta - döntő
17:50 - 18:05OTP BANK Jótékonysági Sztárfutam
18:20 - 18:40Nemzeti Vágta - döntő, díjátadó ünnepség
Kapunyitás:
11:45-12:00; 12:45-13-00; 13:35-13:45; 14:00-14:10; 15:00-15:10; 15:35-15-45;
16:00-16:10; 16:25-16:35; 17:25-17:35; 18:05-18:20






„A ló nemesíti az embert, ha
az szeretni tudja őt”
Móricz Zsigmond - Patkócsattogás

A  történelem számontartása, az emlékezés, minden nemzetnek elvitathatatlan  joga, alapvető kulturális és morális igénye, amit nem szabad – és hosszú távon  nem is lehet – elfojtani. A tartalom örök a forma mulandó! Kassai Lajos lovas-íjász világbajnok, a Nemzeti Vágta Kuratórium elnökének szavaival élve: „Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek”.
A magyar nemzetben ott a hit, mely minden helyzetben utat mutat számára. Ott az erő, mely segítségével bármikor talpra áll és ott az összetartozás tudata, mely, a hit mutatta úton végig kíséri. E hármas értéket, hit, erő, összetartozás testesíti meg a Nemzeti Vágta is. A ló mitikus tisztelete, szeretete, becsülése és értése a magyar ember génjeiben él. Magyarországnak sikerélményekre, kitörési pontokra van szüksége.
Köszönjük a Nemzeti Vágtát életre hívó, azt éveken keresztül elkötelezetten és áldozatosan fejlesztő, szervező, újra és újra megújulni képes kreatív ötletgazdák alkotó munkáját.

Lázár Vilmos 
A Nemzeti Vágta, célkitűzéseit, üzenetét tekintve nem csupán lovas verseny, hanem hagyományőrző, történelmi bemutató, a magyarság önmagába vetett hitének, erejének, összetartozásának, eleven múltjának képviselője.
Az egyedülálló rendezvény feladata a magyar lovas hagyomány méltó színvonalon való megőrzése, az eredményes hazai lovas- és lósport népszerűsítése, a lovas társadalom összetartása. Ebben a szép feladatban kiemelt szerepet kap kilenc lovas szakágunk, lovascsaládunk szakmai, szellemi részvétele, amelynek köszönhetően a Nemzeti Vágta döntő futamai mellett jobban megismerheti a közönség a hazai ló – és lovas világ világszínvonalú munkáját. Meggyőződésünk, hogy az eredményeink, sikereink újabb elkötelezett híveket szereznek e nagyszerű sport számára.
A Nemzeti Vágta eredménye és sikere, hogy a magyarság, határon innen és túl, évről évre közel 100 településsel képviselteti magát a rendezvényen. Hiszen értjük a Nemzeti Vágta célkitűzéseit, üzenetét, és egyetértünk vele!
Üdvözöljük a Nemzeti Vágtát, és saját ünnepnek tekintsük azt!
A Nemzeti Vágtát a továbbiakban is magas szakmai színvonalon, a hagyományos értékek megtartásával, Nemzeti Lovas Programunkkal összhangban szervezzük.
Öcsémmel, Lázár Zoltánnal és Mondok Józseffel a Nemzeti Vágta társelnökeivel büszkék vagyunk, hogy 2011-ben a Nemzeti Vágta élére állhatunk.
Előre tekintünk. Országnak, világnak ismét bizonyítjuk, hogy Magyarország további világszínvonalú sportesemények rendezésére képes.
Tudjuk, hogy ezzel nagy tisztességet és nagy felelősséget kaptunk, kötelezettséget vállaltunk.
Sokak összefogásával – élünk a lehetőséggel!
LÁZÁR Vilmos
A Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke.